Fekete Éva

Gyerekkoromban hamar kiderült, hogy van érzékem a masszázshoz, és rövid időn belül eldöntöttem, hogy ezzel szeretnék foglalkozni.

Nagy lehetőségként kikerültem külföldre, ahol vendéglátásban dolgoztam. Ezekben az időkben sem tévesztettem szem elől az álmaimat. Munka mellett kialakítottam egy folyamatosan bővülő és visszajáró vendégkört.

A kint töltött 8 év alatt megszereztem a tapasztalatot, hogy a különböző munkák – legyen az fizikai vagy szellemi munka – mely izmokat, testrészeket erőltetik, veszik igénybe.

Pár éve hazajöttem, és itthon is kerestem a lehetőséget, hogy munka mellett elindíthassam a masszázst, mint vállalkozást. Ezalatt sem tétlenkedtem, nehogy kijöjjek a gyakorlatból. Székesfehérváron egy gyógyfürdőben segítettem ki hétvégente.

Végre eljött az a pillanat, amikor a feltételek adottak lettek, és tétovázás nélkül belevágtam a gyerekkori álmom megvalósításába. Nagy lendülettel, odaadással és szeretettel várlak téged a szeretettel elkészített masszázsszalonomba!

Az élettől én is kaptam egy saját, személyre szabott kis egészségügyi csomagot, így tapasztalatból tudom, hogy milyen nehéz a mindennapi teendők mellett saját magamra is odafigyelni. De megtanultam kezelni, elfogadni és változtatni! Úgy érzem neked is segíthetek a kezelések során feldolgozni a saját csomagod tartalmát, illetve megőrizni az egészséged.

Fekete Éva